Barion Pixel

Egyéb

  • Egyéb

    Szilveszteri babonák, hagyományok

    A régi babona úgy tartja, ahogy az Új éved kezdődik, olyan lesz az egész éved. Éppen ezért .  Még azok is, akik egyébként év közben elutasítják az efelé babonákat. – Tilos a szemetet kivinni a házból, mert a szeméttel együtt kidobjuk a jövő évi szerencsénket is! – Szintén tilos mosni, ruhát teregetni, mert teregetés közben kirázzuk a házból a szerencsét.  – Nem ajánlott semmit sem kölcsön adni is, mert következő évben házunkból a szerencse inkább kifele, mint befele fog kívánkozni. – Az óévtől mindig hangosan-zajosan búcsúzzunk el, hogy elijesszük az ártó szellemeket. Tárjuk ki éjfélkor az összes ajtót, hogy kimenjen az Óév! A kép forrása: saját készítés És még hosszan…

  • Egyéb

    Köszönöm, hogy segíthettem!

    Amikor a „Nyugodt karácsony, kényelmes készülődés” tananyag ötlete megfogalmazódott bennem, már tudtam, hogy segíteni szeretnék másoknak is. Éppen ezért ajánlottam fel, hogy a tananyag bevételének a feléből tartós élelmiszert vásárolok az egyik helyi egyesületnek, akik olyan családokhoz fogják eljuttatni az élelmiszert, akiknek nagy szükségük van rá. A vásárlás nem volt éppen egyszerű, mert egyszerre vásároltam volna tartós élelmiszert, ugyanakkor arra is gondoltam, hogy a gyerekek egy kis gyümölcsnek és édességnek is örülnének, és persze vannak kisbabás családok is.  Végül 28 kilónyi élelmiszert adtam át az egyesületnek. Köszönöm minden vásárlómnak, aki hozzájárult ahhoz, hogy segíteni tudjunk a rászoruló családoknak!

  • Egyéb,  Fagyasztási tippek,  Hasznos tanácsok,  Konyhai tippek

    Puha, fagyott dolgot sose vigyél haza!

    Ha némi ellentmondást érzel a puha, de fagyott dolog között, akkor jól látod a dolgot. Hiszen a fagyott dolgok nem szokták puhák lenni! A minap boltba kellett mennem, ismételten brokkolit venni. (A brokkoli fogyasztásunk alapján lassan elkezdek gondolkodni egy saját brokkoli farmon 🙂 ). A zöldséges pultban lévők megint csak nem tűntek szépnek, és ahogy a brokkoli rózsák és a száruk arányát elnéztem, gazdagságosnak sem tartottam volna a vásárlást. Korábban már írtam arról egy cikket, hogy miért tartom jobbnak a mélyfagyasztott dolgokat, ha még nem olvastad, itt megteheted: A mirelit vagy a friss zöldség a jobb? A kép forrása: www.pixabay.com Ezek után a mélyhűtőt áruk felé vettük az irányt, azonban amikor…

  • Egyéb,  Kezdd el!

    Az első reakciók a havi egy főzés hallatán

    Amikor valaki azt hallja, hogy havi egy főzés, általában kétféle reakció szokott történni: vagy nagyon örül, hogy hallott erről a lehetőségről, és még többet szeretne róla tudni, vagy fogalma sincs, mit jelent, és vicces, esetleg viccesnek gondolt megjegyzést vagy kérdést tesz fel. Most ez utóbbiból szeretnék párat megosztani veled. „Akkor te most havonta egyszer szoktál enni is?” Talán ez a leggyakrabban feltett kérdés, amit ha az emberek egy picit belegondolnának, akkor nem tennének fel. Bár tény, vannak olyan emberek akik jól bírják a koplalást, én viszont nem tartozom közéjük. Sőt, van aki még egy lapáttal rátesz, és megkérdezi, hogy a gyerekeimnek is csak havonta egyszer szoktam enni adni? „Egy hónap alatt…

  • Egyéb,  Hasznos tanácsok,  Kezdd el!

    Kérdések és válaszok a havi egy főzés módszerével kapcsolatban

    A napokban kaptam egy levelet, amiben egy édesanya tett fel nekem néhány kérdést a havi egy főzéssel kapcsolatban. Már elkezdtem neki a választ bepötyögni, amikor érkezett egy újabb levél, hasonló kérdésekkel. Ekkor eldöntöttem, inkább egy blogbejegyzésben válaszolok ezekre a kérdésekre, mert ezek a kérdések több emberben, köztük benned is felmerülhetnek. Az első kérdés az volt, hogy mit csinálok a gyerekekkel, amíg főzök? Mivel a kislányom még elég pici, az elmúlt időszakban több fázison is átmentünk vele. Amíg csak a kisfiam volt, egyszerű volt a dolog, mert férjem vigyázott rá, addig csaptak egy apa-fia napot. Ha pedig sikerült, akkor úgy időzítettem a főzést, hogy aznapra essen, amikor a kisfiam a nagymamánál…

  • Egyéb,  Hasznos tanácsok,  Kezdd el!,  Konyhai tippek

    Sütőtök fagyasztása

    Sajnos bármennyire nem vártuk, megérkezett az ősz. Becsengettek, elkezdődött az iskola, és tegnap este felénk már igazi esős őszi idő volt. Ha pedig ősz, akkor itt van a sütőtök szezonja! Gyerekként nem igazán rajongtam értem, de a gyerekek születése óta sokszor készítek. A kisfiam oda volt érte. Az elsők között a sütőtököt vezettük be nála, és nagy kedvence lett. Olyannyira, hogy nem volt olyan étel, amit ne evett volna meg, ha abban sütőtök is volt. Valószínűleg az édes íze miatt. Miután elkezdtem a havi egy főzés módszerét, nagyobb adagokban kezdtem el neki sütőtököt lefagyasztani. Aztán kisfiam kinőtt a sütőtök korszakból, és egy nagy adag sült sütőtök ott maradt a fagyasztóban,…

  • Család,  Egyéb,  Kezdd el!,  Riport

    Miért szeretem a munkámat? Mert segíthetek másoknak!

    Imádok főzni. Szerintem csodálatos, amikor a különböző alapanyagokból összeáll valami új, egy finom és különleges étel. Szeretem látni a családom arcán, hogy ízlik nekik amit alkottam, ugyanakkor azt is, hogy a munkámmal, a főzési technikámmal segíthetek másoknak. Nekem hatalmas örömet jelent, hogy a havi egy főzéssel segíteni tudok azoknak a családanyáknak, akik néha már az alvásidejükből vesznek el, hogy a minden napi teendővel végezzenek a munka és/vagy a gyerekek mellett. Boldogsággal tölt el, hogy a havi egy főzés leveszi a terhet az anyukák válláról, és szélesen mosolygok, amikor kapom a visszajelzéseket, hogy amit csinálok, amit mondok, az tényleg működik, tényleg segít. Saját tapasztalat alapján indultam el ezen az úton, hiszen…

  • Egyéb,  Hasznos tanácsok,  Konyhai tippek

    Amit a húsokról tudni kell

    Ha már fagyasztó és fagyasztás, akkor vegyük egy kicsit a leggyakrabban lefagyasztott dolgokat a górcső alá: még pedig a húsokat. A legtöbb fagyasztó hússal van tele, vagy legalábbis a benne tárolt élelmiszerek, alapanyagok nagy része hús. Ennek több oka is van. Az első, hogy a húsok az egyik leggyorsabban romló, illetve tönkremenő élelmiszer alapanyagunk. Főleg nyáron, amikor a melegben akár pár óra alatt is megromolhat. Még a tej sem megy ilyen gyorsan tönkre. Ráadául abból ha megsavanyodott, akkor még túrót és számtalan más tejterméket készíthetünk. (Ez alól kivétel a boltokban kapható, pasztörizált dobozos tej, melyből nem lehet aludttejet készíteni, az sajnos csak egyszerűen megromlik). Míg a zöldségek, gyümölcsök egy hét…

  • Egyéb,  Hasznos tanácsok,  Konyhai tippek

    Száraz, rágós lesz a sült hús? Így kerüld el!

    A sült húst szinte végtelen variációban lehet lekészíteni. Egyrészt válogathatunk a különböző fajta húsok közül, mint a csirke, sertés, marha, kacsa, stb., másrészt az ízesítésükre, fűszerezésükre, pácolásukra rengeteg variáció közül választhatjuk ki az éppen ínyünkre valót. Egyet azonban nem szeretünk: amikor a sült hús túl száraz és rágós lesz. Ahhoz, hogy ezt elkerüld, kövesd a következő tanácsokat: Sütés előtt mosd meg, és töröld szárazra a húsokat. Hogy miért érdemes, arról itt olvashatsz! Vágd le a felesleges részeket, és szeleteld fel a kívánt méretre. Fűszerezd vagy készíts hozzá pácot a kedved szerint, majd helyezd a hűtőszekrénybe, és a pácban hagyd állni pár órát, de a legjobb, ha egy éjszakán keresztül, amíg…

  • Egyéb

    Igénytelen, lusta anya vagy!

    Megnyugtatlak, ez nem az én véleményem. Ellenben ezeket a sorokat én kaptam egy levélben, több olyan kifejezéssel együtt, amit most nem szeretnék megosztani, mert valószínűleg sokan jelentenének csúnya beszédért. Péntek reggel érkezett a levél, egy hölgytől. Elolvastam, és dühömben, úgy, ahogy volt, ki is töröltem, még a levelező program szemeteséből is. Csak később gondoltam bele, nem kellett volna. Válaszolnom kellett volna rá. Ezért most kénytelen vagyok névtelenül írni neki, és reménykedni benne, hogy eljut hozzá a válaszom. Kedves ismeretlen anyuka! A leveled olvasva először nagyon mérges lettem, de aztán a dühöm gyorsan elszállt és nem éreztem mást irántad, csak sajnálatot. Azt írtad, lusta anya vagyok, aki arra sem képes, hogy kivonszolja…

Ez az oldal sütiket használ és tiszteletben tartja az EU törvényeket, így meg is mondja Neked. Remélem ez rendben van részedről is. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás