Ha unod már a szokásos, natúr csirkemellet, ez az étel garantáltan rögtön a kedvenced lesz! Ízletes, egészséges és könnyen elkészíthető. Ha pedig szeretnéd, akár csirkecombból vagy pulykamellből is megcsinálhatod.

És azt mondtam már, hogy fagyasztható? Készítsd el előre, hogy később már csak enned kelljen! 

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 evőkanál olívaolaj

  • 2 gerezd fokhagyma apróra vágva vagy reszelve

  • fél citrom leve

  • 2 evőkanál finomra vágott petrezselyem (lehet szárított is, de ha lehetőséged van, szerezz be frisset, mert azzal sokkal finomabb)

  • kevés só

  • őrölt bors

  • 75 dkg csirkemell vagy csirkemell filé

Az étel elkészítés:

A fűszereket az olajjal, az apróra vágott petrezselyemmel, a fokhagymával és a citromlével együtt öntsd bele egy zacskóba, és jó alaposan rázd össze. A csirkemellet mosd meg, töröld szárazra, majd szeleteld fel a kívánt vastagságban, méretben, és tedd a szeleteket is a zacskóba. Jó alaposan rázd össze a hozzávalókat, hogy mindenhova jusson a pácból. Helyezd hűtőszekrénybe legalább egy órára, hogy az ízek összeérjenek. Ha van időd, előtte nap is elkészítheted, egy egész éjszaka lehet a páclében, hogy a hús magába szívja a fűszereket.

Asztali grillen, vagy serpenyőben közepes lángon mindkét oldalát süsd 6-6 percig. A pác miatt olajat már nem kell alá tenned.

Kép forrása: saját készítés

A pácolást elvégezheted akár tányérban, vagy amiben szeretnéd, de szerintem egyszerűbb megoldás a zacskó, amit a végén csak el lehet dobni, és nem keletkezik több mosogatnivaló.

Fagyasztás:

Minden hozzávaló fagyasztható. Készítsd el a húst a fent leírt módon, a fagyasztós zacskót címkézd fel, és a hűtést követően mehet a fagyasztóba.

Olvasztás:

Mikrohullámú sütőben 1-2 perc alatt átmelegíthető és rögtön eheted is.

Rizzsel vagy párolt zöldséggel tálald. Ha időd és kedved is van hozzá, a citrom másik feléből pikáns citrommártást is készíthetsz a hús mellé.

Kevés időd marad hétköznap a főzésre?

Töltsd le annak a 9 ételnek a listáját, amit te is gyakran elkészítesz, és nagyszerűen fagyasztható!

A böngészőben tiltva van a javascript használata. Az űrlap ellenőrző funkciói nem fognak jól működni.

Neved
Email címed


Grillezett petrezselymes, citromos csirkemell
Ha tetszett, oszd meg:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn
Tagged on:             

One thought on “Grillezett petrezselymes, citromos csirkemell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal sütiket használ és tiszteletben tartja az EU törvényeket, így meg is mondja Neked. Remélem ez rendben van részedről is. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás