Barion Pixel

Család

  • Család,  Egészség

    Egészségesen táplálkozni nem mindig egyszerű

    Nőként, anyaként hatalmas nyomás nehezedik ránk, hiszen a legtöbb családban mi vagyunk azok, akik a bevásárlást és a főzést is intézik. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy mi kerül az asztalra. Természetesen szeretnénk minden általunk felállított kritériumnak megfelelni, úgy mint ténylegesen egészségesen táplálkozni, ugyanakkor az étel legyen finom, laktató, és lehetőleg ne kerüljenek a hozzávalók egy kisebb vagyonba. Az sem utolsó szempont, ha lehetséges készüljön el gyorsan, mert ugyan ki szeretné a cseppnyi szabadidejét a konyhában tölteni?  Ennyi elvárásnak pedig nem könnyű megfelelni. Ha pedig még a család enyhén válogatós is, na azt hívom én úgy, hogy igazi kihívás! 🙂  Lehetne erre most legyinteni egyet, hogy ez úgy sem megoldható, inkább…

  • Család,  Konyhai tippek

    Hogyan használd ki a fagyasztód költözéskor

    Egy költözés gyerekekkel, bármilyen kis lakásból is történik, alapos tervezést igényel. Főleg ha az új otthonunkat mi magunk szeretnénk felújítani. Nem csak azt kell a költözésnél megtervezni, hogy mit és mikor viszünk – vagy éppen nem – magunkkal, illetve mit és mikor csomagolunk be, hanem a felújítás alatt és az első napokban mit fogunk majd enni. Jó ötlet a pizza, de több napon keresztül a legnagyobb fanatikusokon kívül nem sokan eszik meg, a menü rendelés pedig nagyobb létszámnál már sokszor drága lehet. És bizony néha nehéz előre kiszámolni, hányan is leszünk, hány menüre is van szükség. Viszont költözéskor is segítségünkre lehetnek az előkészített vagy előre elkészített és lefagyasztott ételek, melyeket…

  • Család,  Időgazdálkodás

    Igen, nálam is van ilyen nap!

    Megint be van borulva, valószínűleg esni is fog. Ez az időjárás pedig a gyerekek kedvét is elrontja. Ilyenkor kedvetlenek, nyafogósak, na jó, kimondom, kimondottan hisztisek. Semmi sem jó nekik, nem találják a helyüket, egész nap csak rajtam lógnak vagy egymással veszekednek. És ilyenkor jönnek ebédre a különleges kérések. Kisfiam kisétált a szobából, és elhangzott a szájából az egyik olyan mondat, amit ma nem szerettem volna hallani: tarhonyát kér pörkölttel. Persze most gondolhatod magadban, hogy ez neked különleges kérés? Igen, ma az. Végre be kellene fejeznem a csomagolást, rosszul állunk, pedig hamarosan költözünk, és ehhez jön még a két hisztis gyerek.  De gondoltam, milyen anya vagyok, ha nem csinálom meg, amit…

  • Család,  Időgazdálkodás,  Kezdd el!,  rendrakás,  Takarítás

    Különbség fáradt anya és pihent anya között

    Azzal, hogy előre elkészítem az ételeket és lefagyasztom őket, nem csak rengeteg időm szabadult fel, hanem sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb (anya) lettem. Igaz, ez a nyugodtság talán pont azért van, mert tudom, hogy esténként nem kell kapkodnom. Minden anyának vannak olyan napjai, amikor betelik az a bizonyos pohár, és este már semmi másra nem vágyik, csak felhúzhassa a cipőt és elmehessen egy olyan helyre, ahol nincs hisztiző, síró gyerek, nem várja a rengeteg mosogatnivaló, ahol csak egy picit, akár csak pár percre, de egyedül lehet és csend van.  Amikor vacsorázunk, abból, ahogy és amennyit esznek a gyerekeim, már tudom, hogy milyen esténk lesz. Ha csak turkálják az ételt, alig esznek…

  • Család,  Diéta,  Egészség,  Pénzügy

    Egészségesen étkezni drága?

    Az egészséges életmódot sokan azért nem kezdik el, mert drágának gondolják. Drágának tartják a gyümölcsöket és zöldségeket, és természetesen a húsokat és a halakat is, melyek az egészséges étkezés alapjai. Sőt, általában a legdrágább alapanyagok a húsok és a halak. Azonban egy jól összeállított menütervvel (és bevásárlólistával), illetve a fagyasztód segítségével még spórolhatsz is. A menütervezés és bevásárlólista írás segít abban, hogy csak azt vedd meg és olyan mennyiségben, amire szükséged van. Nem keletkezik felesleg, nem marad meg ebből egy pici, abból egy pici, ami aztán a szemetesben végzi. Nem jársz úgy, hogy fellelkesülve elkezdesz zöldségekből és gyümölcsökből feltankolni, mert az az egészséges, aztán pár nap után rájössz, hogy fogalmad…

  • Család,  Diéta,  Egészség,  Gyümölcsök fagyasztása,  Hasznos tanácsok

    (Gyümölcs)turmixot a fagyasztóból!

    Ha valaki rákeres az interneten egészséges életmód kifejezésre, szinte mindenhol az szerepel, hogy legalább naponta ötször együnk zöldséget és gyümölcsöt. Ezt leírni vagy mondani könnyű, megvalósítani már annál nehezebb. Számomra főleg a gyümölcs jelent gondot, mivel reggelire, ebédre és vacsorára is szívesebben eszek sósat, amihez a gyümölcsök édes íze nem mindig passzol. Természetesen húsok mellé készíthetünk gyümölcsöket, de azért minden nap én se enném meg. Külön gondot jelent, hogy a gyerekeim sok gyümölcsöt nem esznek meg. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy van egy-két kedvenc, ami bármikor jöhet, szinte végtelen mennyiségben, és ha éppen olyan hangulatuk van, akkor néha napján másfajtát is megesznek.  Ezen kívül a tárolással is sokszor küzdök. A…

  • Család,  Időgazdálkodás,  Konyhai tippek

    A fagyasztás nem új dolog, még a nagymamám is csinálta

    A napokban szóba került szeretett nagymamám, aki sajnos már nagyon-nagyon hosszú ideje nincs velünk. Ő olyan tipikus nagymama volt, tudod, az akihez nem tudtál úgy menni, hogy legalább 3 féle sütivel ne kínált volna meg. Bármikor, akár az éjszaka közepén is kérhettünk tőle bármit, ő rövid időn belül hozta is. Mondanom sem kell, imádtunk nála lenni. Hogy mennyire jól sütött az is mutatja, hogy hosszú évekig azt hittem, cukrászként dolgozott mielőtt nyugdíjas lett volna. 🙂 És ott van férjem nagymamája, aki ugyanilyen. Nem tudunk hozzá úgy menni, hogy ne kerülne az asztalra egy kis igazi, finom, házi sütemény. Kisfiam már mondja is, hogy melyik sütit süsse neki a dédi, melyik…

  • Család,  Hasznos tanácsok,  Kezdd el!

    Tárold főzve az ételeket!

    Tényleg megéri főzve tárolni az ételeket? Miben más a kész ételt lefagyasztani, mint a nyers alapanyagokat fagyasztva tárolni, majd utána elkészíteni? Egyáltalán milyen előnyei vannak a fő ételek fagyasztásának? Az első, amit ki tudnék emelni: az idő. Aki család és/vagy munka mellett főz meg nap, mint nap, az nagyon is jól tudja, hogy félóra, vagy csak negyedóra ilyenkor mekkora könnyebbséget jelent. Most képzeld el azt, hogy a vacsora, vagy a másnap ebéd elkészítéséhez maximum fél órára van szükséged, és tiéd az egész este! És akkor arról még nem volt szó, hogy sokszor milyen nehéz kisbaba, vagy beteg gyermek mellett megfőzni! Elég kevesebb hely is a tároláshoz A tároláshoz hely kell,…

  • Család,  Hasznos tanácsok

    Na ezért főzök meg előre!

    Szörnyű éjszakán vagyok túl, és nem ez volt az első nap, hogy csak kevés alvás jutott. A kisebbik gyermekem nagyon rossz alvó, amire most rátett egy lapáttal az orrdugulás is. A sírásra pedig természetesen a nagyobb is felébredt.  Ha volt már olyan napod, amikor úgy jött el a reggel, hogy szinte egy percet sem aludtál, és úgy érezted magad, mint akin átment egy úthenger, aztán egy kamion, és a biztonság kedvéért még néhány busz is áthajtott rajtad, akkor érted, miről beszélek.

  • Család,  Fagyasztási tippek,  Fogyókúra,  Hasznos tanácsok,  Időgazdálkodás,  Konyhai tippek

    Rizs fagyasztása

    A rizs fagyasztása nem minden esetben indokolt, mert egy mondhatni gyorsan elkészülő étel. Én mégis javaslom a rizs fagyasztását, mert bizony akadnak olyan helyzetek, amikor jól jön, ha a kész rizst csak ki kell kapnod a fagyasztóból. Miért fagyassz le rizst? Mert jól jön, ha túlóráznod kell, vagy a gyerekek betegek, vagy bármi egyéb, és egyszerűen nincs időd főzni. Mert másik étel alapja lehet, és már nem is lesz vele több teendőd (ha maradt pörkölted, csak keverd hozzá a rizst és kész is a rizseshús). Mert készíthetsz belőle másik ételt, amivel gyorsabban végzel, és kevesebb mosogatnivalód lesz (például felhasználhatod rakott ételekhez). Hogyan készítsd el a rizst? Semmilyen különleges eljárás, trükk…

Ez az oldal sütiket használ és tiszteletben tartja az EU törvényeket, így meg is mondja Neked. Remélem ez rendben van részedről is. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás