Mennyibe kerül havonta egyszer megfőzni?
Több facebook csoportban is megkértem a tagokat, hogy írják össze a kérdéseiket a havi egy főzés módszerével kapcsolatban. Ezen kívül volt szerencsém egy kiállításon is részt venni, mint kiállító, és ott személyesen is tudtam válaszolni a felmerülő kérdésekre.
Természetesen sok más mellett az anyagiak is szóba kerültek, és sokan arra is rákérdeztek, mennyibe kerül havonta egyszer megfőzni?
Bevallom, először nem nagyon értettem a kérdést, hiszen az ételek ugyanannyiba kerülnek akkor is, ha havonta egyszer, egyszerre vásárolunk meg minden nem romlandó és fagyasztható alapanyagot, akkor is, ha hetente egyszer megyünk el bevásárolni, és akkor is, ha naponta megyünk el a kisboltba.
Aztán leesett, hova akartak kilyukadni a kérdéssel.
Sokakban okoz rémületet, hogy egyszerre nagyobb összeget adjanak ki, a legtöbbször azért, mert fogalmuk sincs, mennyit költenek havonta élelmiszerre.
Nem követik nyomon.
Van egy nagy bevásárlás, amikor olyan alapvető élelmiszereket vesznek meg, mint a liszt, a cukor vagy az olaj. Sokszor terv nélkül halmoznak fel nagyobb mennyiséget, mert kevés van otthon vagy akciós. És vannak a kis bevásárlások, melyeket nem követnek nyomon. Azok csak úgy vannak, mert kell még ez, kell még az. Aztán hónap végén tanácstalanul állnak, hogy mégis mire ment el ennyi pénz.
A kép forrása: www.pixabay.com
Havonta egyszer megfőzni semmivel sem kerül többe, mint nap mint nap megfőzni. Sőt, még olcsóbb is!
Sokkal jobban ki lehet használni az akciókat, megéri megvásárolni a nagyobb kiszereléseket, mert nem veszik kárba a maradék. Megspórolhatjuk a napi boltba járás költségét, ha autóval megyünk, sőt az idejét is. Hiszen mennyivel több időnk marad, ha nem kell naponta az áruházba szaladgálni, elég akár a sarki kisboltba vagy a pékségbe pékáruért beszaladni, és nem a kasszánál sorban állva töltjük az időnket. Vagy még arra sincs szükség.
Mennyi időnk felszabadul, ha nem kell azon töprengenünk, mit főzzünk, és milyen alapanyagokat kell hozzá vennünk.
A kosárba kerülő „csak úgy megkívántam” vagy a gyerek hisztizik és „inkább megveszem” dolgokról még szó sem esett. Pedig ezek is jelentős összegek tudnak lenni, de akkor nem tűnik fel, mert csak néhány száz forint, naponta.