
Mézes-fahéjas szilvaleves
Nem csak nyáron, hanem télen is szeretek gyümölcslevest készíteni, amit aztán melegen fogyasztunk. Természetesen nem minden gyümölcsleves finom ugyanannyira melegen, mint hidegen, de a szilvaleves közéjük tartozik. Pontosabban a mézes-fahéjas szilvaleves, amit szeretek elkészíteni amikor a családomban betegeskednek. A szilva egy kis plusz vitaminpótlás, a méz pedig nagyon jó a köhögésre, megfázásra.
Hozzávalók:
- Szilva
- 1 evőkanál citromlé
- Ízlés szerint méz, fahéj
- Szükség esetén cukor
Elkészítés:
A szilvát (körülbelül 300 gramm volt itthon) kimagoztam, félbevágtam és egy kevés vízben feltettem főni. Hozzáadtam a citromlevet, a mézet, és egy nagy kávéskanál fahéjat. Mivel a szilva is édes, és a méz is, így én nem raktam már hozzá cukrot, de aki szeretne, az tehet egy-két evőkanállal.
Miután felforraltam, a szilva felét kivettem, és leturmixoltam. Nem turmixoltam teljesen krémesre, ezért a levesben maradtak kisebb-nagyobb szilvadarabok.
Miután kihűlt, lefagyasztottam.
Olvasztás után megmelegítettem és így ettük. A gyerekeknek kevertem hozzá egy kevés natúr joghurtot, mert ők nagyon szeretik a joghurtot.
A kép forrása: saját készítés
Bár nagyon gyorsan elkészíthető, de amikor nem csak a gyerekek betegek, hanem a szülők is, akkor nagyon jól jött, hogy csak kikaptam a fagyasztóból és olvasztás után ehettük is.
Ha esetleg túl sűrűnek tűnik, akkor egy kevés vízzel/tejjel/tejszínnel lehet hígítani.

