Az én vasárnapom sokkal inkább a kapkodásról, semmint a pihenésről szól.
A gyerekeim hétköznap korán kelnek és bizony hétvégén sem alszanak túl sokáig. Szinte minden hétvégén hétköznapi időben ébrednek. Olyankor én még szeretnék átfordulni a másik oldalamra és aludni egy jót. Rossz anyaként megengedem nekik, hogy halkan tévézenek. Ez tart kb. 2 percig, aztán éhesek lesznek.
Gyakran megyünk szombaton a nagyszülőkhöz látogatóba. Mivel nem lakunk egymáshoz közel, ezért elég sok idő megy el már a csomagolással is. Aki utazott már együtt gyerekkel, az pontosan tudja, miről beszélek. A három gyereknek gyakran iszonyatos mennyiségű ruhát kell csomagolni, mert biztos, hogy pont akkor és ott eszik le vagy öntik le magukat valamivel, lesznek a fejük búbjáig koszosak. És természetesen nem mindegy, melyik ruhát húzzák fel utána, mert mindig van egy kedvenc. Ahogy a tucatnyi plüsst, alvós dudust és kedvenc játékokat is vinni kell. Amikor pedig vasárnap haza érünk, jön a kicsomagolás, szennyes válogatás és mosás. Késő estig.
Arról pedig még nem is beszéltem, hogy az utazással is megy az idő.
És akkor otthon még nem is takarítottam.
De ha otthon is maradunk, hiába mosok szombaton, a vasalás már nem fér bele az időbe, mert nem száradnak meg a ruhák. Öten vagyunk, ami azt jelenti, hogy hétről hétre iszonyú mennyiségű vasalnivaló gyűlik össze. (Aki most azzal jönne, hogy nem kell mindent vasalni… Tudom, tudom. De hivatalban dolgozunk, oda inget, csinos blúzt illik felvenni, ami már nézzen is ki valahogy. Ha pedig már azt vasalom, akkor a többi ruhát is vasalni fogom.)
Így nálam a legtöbbször a vasárnapi program a vasalás.