
Tesztelem: humusz fagyasztása
Az első kóstolástól a gyerekeim kedvence lett a humusz. Én pedig sorban gyártom le az újabb és újabb adagokat, mert valamilyen oknál fogva humusszal még az olyan zöldségeket is megeszik, amit egyébként nem.
Viszont az elkészítése kicsit hosszadalmas, már ami a csicseriborsó áztatását illeti. Nem tudom azt megcsinálni, hogy megkívánjuk, és gyorsan elkészítem. Több helyen is olvastam, hogy lehet kapni csicseriborsó konzervet, amit már nem kell áztatni és főzni sem, de eddig egy üzletben sem találtam.
Ezért úgy döntöttem, készítek egy adagot, és abból valamennyit lefagyasztok, tesztelés céljából.
Ahogy én készítettem a humuszt:
A csicseriborsót beáztattam, és hagytam ázni legalább egy éjszakán át. Ez idő alatt szép alaposan megduzzadtak a szemek.
A megduzzadt csicseriborsó szemek
Ezt követőn leöntöttem róla a vizet, és tiszta vízben feltettem főni. 35-40 percre minimum szükség van a főzéshez, de minél puhábbra főzzük, annál jobb, ezért több, mint egy órán át hagytam főni. A puhább szemekből simább krémet lehet készíteni.
A főzés közben képződő habot eltávolítottam, akár csak a húslevesnél.
Miután megfőtt, hagytam szoba-hőmérsékletűre hűlni, majd beleöntöttem a szemeket a turmix gépbe.
Jó alaposan összeturmixoltam.
Miután kellően krémes lett, hozzáadtam sót, borsot, 2 gerezd fokhagymát, egy csipet köményt, és fél citrom kifacsart levét. Ezután újra jó alaposan összeturmixoltam, hogy a fűszerekből mindenhova jusson.
Turmixolt csicseriborsó a többi hozzávalóval
Ha frissen fogyasztottuk volna, akkor még egy kevés olívaolajjal meglocsoltam volna, illetve került volna rá egy kevés őrölt pirospaprika is, de ezeket most kihagytam belőle.
Legvégül egy adagot a gyerekek egyik Avent-es poharába töltöttem, felcímkéztem, és így fagyasztottam le. Azért ezt a poharat választottam, mert nem tudom, milyen állagra számítsak olvasztás után.
Most legalább 2 hétig, vagy még tovább a fagyasztóban tartom, majd kiolvasztom és megkóstolom. A végeredményről és a tapasztalatokról pedig neked is beszámolok.
Te szoktál humuszt készíteni? Esetleg fagyasztottál már le?
A képek forrása: saját készítés


Egy hozzászólás
Visszajelzés: