Nap, mint nap gondolkodni kell rajta, hogy mit főzz. Ez nagyon kimerítő és idegőrlő! Nehéz olyan ételt kitalálni, ami viszonylag kevés idő alatt elkészül, nem kell órákon át mellette állnod a konyhában. Esetleg még olcsó is.
Ha megvan az ötlet, akkor kezdődik a gondolkodás, hogy mi kell hozzá, abból mi van otthon, miből mennyi van és milyen hozzávalót kellene még hozzá venni. Talán veled is előfordult már, hogy egy-egy ötletet azért vetettél el, mert nagyon sokáig tartana elkészíteni. Este pedig már nem lenne rá időd megfőzni. De gyakori ok még, hogy nincs otthon valamelyik hozzávaló és nincs időd vagy kedved leszaladni a boltba. Netán elugrottál a boltba, de nem volt kapható amiért mentél. Akkor pedig a boltban jött az újratervezés, és ismét ki kellett valamit találnod.
A házimunkák közül a legtöbb időt a főzéssel és ezzel járó egyéb tevékenységekkel töltjük, mint az étkezések megtervezése, vásárlás, alapanyagok előkészítése, mosogatás, konyha takarítás. Ráadásul ezen tevékenységek nagy része ránk, nőkre hárul, még akkor is, ha mi is teljes munkaidős állásban dolgozunk. A többi házimunkáról, mint a mosás, vasalás és társai nem is beszélve.
A hétköznapokon egyszerűen nincs időnk rá, hogy több órán át készülő ételeket készítsünk el. Sokan a hétvégén állnak neki nagyobb mennyiséget főzni, így próbálnak könnyíteni a hétköznapok terhein. Pedig legyünk őszinték magunkhoz, hétvégén inkább pihenni szeretnénk. Mégis a legtöbben akkor sem tudnak, és a két pihenőnapból az egyiket szinte a konyhában töltik, hogy több napra előre megfőzzenek.
Anyagilag pedig csak kevesen engedhetik meg maguknak a menüzést. Ha pedig szülői segítség sincs, valamilyen más megoldást kellene találni.
Hasonló helyzetben vagy te is?